2015. március 6., péntek

R. Kelényi Angelika- Negyven felé pártában-nőcik a pácban

Álomgyár Kiadó Negyven felé a pártában - nőcik a pácban  (773372) ajándékkönyvAz elmúlt időszak nagy globális problémája a szingli élet viszontagságai. Láttunk számos filmet, cikket, vagy éppen sorozatot, ami ezt az állapotot feldolgozta. Gondoljunk itt Brigite Jones naplójára, vagy éppen a Sex és New York szereplőire, de  a női magazinok is hónapról hónapra meglovagolják a témát. Ettől függetlenül nem teljesen új ez a probléma, már Jane Austen korában is voltak szinglik, csak akkor vénkisasszonyoknak hívták őket, de a fogalom már nem új és sokan meg is lovagolták a témát minden irányból. Egy szónak is száz a vége elképzelése mindenkinek van a témáról, akiket érint azok sóvárognak egy család után, akik pedig a másik végen a tutiból szemlélik a szingliket, na ők (akár bevallják, akár nem ) alkalmanként picit irigykedve figyelik a szingli vagyok és azt teszek, amit csak akarok, mert független vagyok életét. 

Valójában nem vagyok a téma szakértője, de kíváncsi voltam, hogy a borítója alapján igazán csajosnak gondolt könyv valójában humorbomba, vagy egy erőltetett menet. Hamar, már rögtön az első pár oldal elolvasása után rá kellett döbbennem, hogy ez a könyv bizony a humorbomba kategóriába tartozik, nem is kicsit, nagyon.

Adott két lökött, de kedves és vagány csaj Bori és Cica, akik végigjárták már a társkeresés rögös útját, a netes vakranditól kezdve a szórakozóhelyek során át a különböző segítséget kínáló csodamókusokon át. Ettől függetlenül még mindig egyedül élik az életüket és vágyakoznak a látszólag lehetetlenre egy normális pasira, aki csak nem akar jönni, az a bizonyos óra pedig már 40 felé ketyeg. 

Kettőjük külsőre különbözik, de mindketten nagy lendülettel és néha hullámvölgybe kerülve vetik bele magukat a keresgélésbe, Cica és Bori mindketten képesek kínos, vagy éppen mulatságos kalandokba keveredni, persze az olvasó nem kis derültségére. A keresgélés során mi is a csajokkal együtt izgulunk és mulatunk a kalandjaikon, vagy éppen picit átérezzük azt, hogy ők is vágynak és hajtanak egy számukra megfoghatatlan csodára, a számukra rendelt PASIRA.

Egy kalandosra sikerült Isztambuli rész után kiderül, hogy a könyv olvasása során megkedvelt csajok,  megtalálják-e a számukra rendelt életük párját, vagy továbbra is ballagnak 40 felé pártában. 

Egy szórakoztató, csajos könyv, nőkről nőknek humorosan, feszegetve az oly sok nőt érintő problémát a szingliséget. Brigite Jones és Sex és New York rajongóknak kötelező! 
Nagyon jól szórakoztam olvasás közben és valóban úgy éreztem, hogy Cicát és Borit érdemes lenne megismerni, ha szembe jönnének az utcán, mert értékesek, céltudatosak, ugyanakkor sebezhetőek, mint mi mindannyian. Mindez remek humorral fűszerezve R. Kelényi Angelikától. 

Egy kis műhelytitok: a karaktereket valós személyek ihlették és a történetek többsége valóban megtörtént. 

Értékelés: 5/5

Fülszöveg: 
De tényleg, hol bujkálnak az egyedülálló pasik? 
Bori és Cica a negyvenes éveikben járnak, csinosak, intelligensek és humorosak. 
Ja, és szinglik. Ők ketten már tényleg mindent megpróbáltak a hosszú évek alatt, hogy felkutassák a férjnek valót, azonban igyekezetük eredménytelen maradt. Valami mindig hiányzott… a pasikból. Bori nyitott, minden pasiban a nagy Ő-t keresi, Cica viszont válogatós. 
Miért nem lelik a PASIT? 
Elkeseredés helyett humorral élik meg a pasizással teli mindennapokat. A balul elsült randik csajos összeröffenéseik könnyesre nevettető sztorijaiként vonulnak be életük történetébe. 
A két kényszerszingli Isztambulba utazik pihenni, ahol hihetetlen kalandokban van részük, és az is kiderül, végre rájuk mosolyog-e a szerencse. 
R. KELÉNYI ANGELIKA boldog házasságban él, karaktereit valós személyek ihlették, a történetek nagy része valóban megtörtént, még ha néha nehezen hihetőek is. Új regénye ismét megnevetteti az olvasókat, ami gyógyír minden bajra.

Oldalszám: 230 oldal
ISBN: 9786155252570

A könyvért köszönet a Kiadónak!


0 megjegyzés:

 

Könyvlelő Published @ 2014 by Ipietoon