2017. március 19., vasárnap

Elizabeth Berg: Hol volt, hol nem volt.....

John és Irene Marsh valaha házasok voltak, most azonban az Amerikai Egyesült Államok két végében élnek. Látszólag csak egyvalami köti össze őket, pontosabban egyvalaki, a lányuk.
Amikor Sadie, a szülei tudomása szerint, hétvégi sziklamászásra indul, és nem jelentkezik időben, az anyja rögtön a legrosszabbra gondol, és értesíti a volt férjét. John haladéktalanul San Franciscóba repül, hogy vele legyen a nehéz percekben, de arra egyikük sem számít, hogy a váratlan együttlét mindannyiuk életében sorsfordító változásokat hoz.
Újrakezdhető-e bármi is az életben, amit valaha a félelem, az óvatosság, a közöny szakított ketté? Vagy tanulva a hibákból az ember képes átszabni a sorsát? Elvethetők vajon a régi megszokások, felülírhatók a bevett családi minták? Elizabeth Berg két generáció mindennapjait bemutató regénye ezeket a kérdéseket járja körül; érzelmes-bús könyve az újrakezdés, a saját történet megtalálásába vetett hit tanúbizonysága.

Nem is tudom hol kezdjem, volt benne potenciál, csak sajnos nagyon hamar kialudt. A borító igazán tetszetősre sikerült és a fülszöveg alapján a történet is nagyon ígéretes volt, szerettem volna szeretni, de most sajnos nem ment.  Ezzel a regénnyel letudtam az idei év eddigi leglaposabb olvasmányát is, sajnos, de nézzük, hogy miért gondolom így.

A témák, amelyekhez az írónő nyúl nagyon érdekesnek ígérkeznek, sok családot érintő problémával teszi mindezt és ezáltal kelti fel az olvasó figyelmét. Bár már eleinte is túl soknak tűnhetnek azok a témák, amelyeket érint, vagy amelyekről mesélni szeretne, úgy, mint a csonka családokról, elengedésről, gyermekkori emlékekről, szerelemről, párkeresésről, vívódásról, az éppen a felnőttkor küszöbén álló kamaszokról, a kihunyt lángokról, özvegységről, korai, vagy éppen késői házasságról és ez az érzés sajnos később is megmarad. Ahogy látszik a felsorolás alapján is, túl sok élethelyzetet próbál feldolgozni a regény és ezáltal valahol sajnos elveszett a fő mondanivaló, amit én nagyon sajnálok, mert szerettem volna egy izgalmas, ugyanakkor mondanivalóval bíró történetet olvasni az írónőtől, akiről már annyi jót olvastam. 

A történet szerint John és Irene 36 éves koruk körül házasodnak össze, majd a válás után 8 éves lányuk, Sadie az anyjával San Franciscoba költözik és éli a két szülő között ingadozó mindennapjait. A történet időpontjában Sadie éppen 18 éves és a szárnyait próbálgatja, a két szülő pedig próbál megbirkózni az egyedülálló szülőket érintő problémákkal, mint a magány, a párkeresés és a gyermekük függetlenedési kísérleteivel.  Egy váratlan, traumatikus esemény azonban mégis újra közelebb löki őket egymáshoz, az viszont már kérdéses, hogy egymásra találnak-e újra. Tömören ennyi lenne a történet, de ettől sokkal bővebb és ide-oda ingadozó elbeszélést kapunk.

Mindvégig úgy éreztem, hogy Sadie 18 évesen sok tekintetben érettebb, mint a két felnőtt együttesen. Sokszor voltak jó meglátásai, de a karaktere néha igazán furcsára sikeredett, főleg a traumatikus esemény röpke ideje alatt tapasztaltak alapján, amikor nem volt túl hiteles, hiszen egyáltalán nem követett semmi olyan viselkedési formát a karakter, mint ami a korához és az adott helyzethez képest elvárható lett volna. Sokszor tűnt inkább egy bő negyvenesnek, mint egy 18 évesnek. Nagyon kettős karakter volt bölcsességgel és gyermeteg meglátással. Számomra megdöbbentő volt, hogy olyan dolgot is cselekedett, amit már egy 10! éves sem tenne meg, néha pedig úgy beszélt, olyan gondolatvilággal rendelkezett, mint amit egy 40 éves, érett nő is megirigyelhetett volna,  szóval nem igazán értettem meg. Véleményem szerint most nem találtam meg az írónő azt a bizonyos arany középutat, amitől jó lehetett volna Sadie karakter ábrázolása. 

A két szülő karakterét egy kalap alá venném, hiszen egyik sem nőtt a szívemhez, nagyon furcsán kezelték a saját élethelyzetüket, legfőképpen Irene, aki sajnos többször idegesített, mint ahányszor nem és nagyon gyerekes maradt mindvégig, John pedig belenyugvóan elfogadta ezt a helyzetet és nem próbált az unalmas megszokottságból ő maga sem kilépni. Azonban, ha a két karakter közül kellene választanom, akkor azt mondanám, hogy John karaktere egy picit jobban sikerült, egy cseppet felnőttesebb volt és legalább némi próbálkozást éreztem rajta, főleg Sadie irányába, igaz kicsit lassan és nem éppen hagyományosan tette, emiatt pedig elég bizonytalannak éreztem őt is, mindvégig. 


Tehát az alap meglett volna egy nagyon érdekesnek ígérkező eseménnyel (direkt nem írom, hogy mi történt pontosan) fűszerezett történethez, azonban én úgy éreztem, hogy az összes szál nagyon elkapkodott és befejezetlen volt. Sajnos most úgy éreztem, hogy ez a történet lapos volt és egyáltalán nem tudott megérinteni, vagy érzelmeket felkorbácsolni. Talán pont emiatt is, de a szereplőkkel nem tudtam azonosulni, vagy éppen megkedvelni őket, sőt  erre az sem segített rá, hogy sokszor idegesített az események kuszasága is. 

A Molyon 5 csillagból 3 csillagot adtam, mert az írónő stílusa viszont tetszett, még akkor is, ha maga a történet most nem lopta be magát a szívembe, lehet kicsit később még megpróbálkozom majd másik regényével is.


0 megjegyzés:

 

Könyvlelő Published @ 2014 by Ipietoon