2017. július 1., szombat

Júniusi zárás

Június nálam a babavárással telt leginkább, de azért olvasgattam is, a meleg viszont megkínzott, így az értékelésekkel picit lelassultam.

A június Böszörményi Gyula Ármány és kézfogó regényével kezdődött, imádom a sorozatot továbbra is, közben meg már ott az újabb rész, áh az utóbbi idők legjobban várt és szeretett sorozata részemről.
Ezt követte Sarah Waters A szobalány regénye, amiről már értékelés is van, nem is húzom vele az időt, igaz azt még muszáj megemlítenem, hogy számomra az év egyik meglepetése. Aztán Apák napja tájékán jöhetett mi más, mint Neil Gaiman meseregénye a Szerencsére a tej, olvassátok el az értékelést és a könyvet is bátran, mert zseniális. 
Corina Bomann Holdfénykertje pont olyan, amit egy könyvben szeretek, múlt és jelen, titkok és remek szórakozás. Acsai Rolandtól érkezett hozzám A betondzsungel könyve, ami kimondott a gyermekeknek szól és már el is olvastuk a fiammal, igazán jó élménnyel gazdagodtunk. Aztán az Álomgyár Kiadótól érkezett hozzám J.K. Smith regénye a Szerelem hirdetésre, amit 2 nap alatt ki is olvastam, hamarosan lesz értékelés is hozzá. Valamint szintén a kiadótól érkezett Baráth Viktória új regénye A Főnök, ami olyan igazán alvilági, de fantasztikus. Végül saját beszerzés volt a Rutherford Park, ami annyira nem vett meg magának, de erről majd később. 
Az Így szerettek ők és Az Aranypinty továbbra is várakozik, már irulok-pirulok miattuk.... Júliusban talán?



Beszereztem

Itt volt a Könyvhét, amire a nagy meleg miatt már pocakosan nem jutottam ki személyesen, de sikerült pár új kötettel gazdagodnom.

 




Kiadóktól, írótól érkezett:

2 megjegyzés:

Mariann Czene írta...

Holdfénykertről végül nem írsz hosszabban? Kerestem a molyon is a véleményedet :/

Kritta írta...

Mariann! Tervezem, de július elején kisbabám született, így a bejegyzések picit megcsúsztak.

Kövess e-mailben is